Kína és Tajvan: Harc a békéért

Új cikksorozatunkban szeretnénk olvasóinknak kisebb betekintést nyújtani a kínai kül- és belpolitika útvesztőibe azáltal, hogy a Kínával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket rövidebb cikkekben boncolgatjuk. Ehhez várjuk az Önök ötleteit is, így együtt nyerhetünk egyre nagyobb rálátást erre a fantasztikus országra. A cikksorozat első része Kína és Tajvan viszonyát igyekszik bemutatni.

Amikor a 20. század elején a kínai császárság intézménye megszűnt, Kína egysége megtört. A központ és a tartományok fokozatosan távolodtak el egymástól. Egyerős központi kormányzat hiányának következtében a katonai magánhadserege jelentették a legjelentősebb hatalmi erőt az országban. Ennek következtében Szun Jat-szen lemondott elnöki posztjáról Jüan Si-kaj javára, aki egy nálánál jóval nagyobb, és erősebb hadsereggel rendelkezett. 1912 augusztusára létrejött a Kuomingtan, és a kétkamarás parlament, a valóságban azonban a hatalom még mindig Jüan Si-kaj kezében volt, aki nem sokkal mindezek után kísérletet tett önmaga császárrá koronáztatására. 1916-ban az elnök meghalt, a tartományok pedig ismételten eltávolodtak a központtól, teret adva a hadurak kormányzásának.

Az első kommunista erők megjelenése Szun Jat-szen nevéhez fűződik, aki igyekezett egy erősen központosított, Szovjetunióhoz hasonló egységes pártot kialakítani Kínában, felülkerekedve ezzel saját kudarcán. Sikerült egyesítenie a Kínai Kommunista Pártot és a Kuomingtant, így a két fél között megszűnt a versengés. A kiépítettségben „törésvonalak” keletkeztek 1925-ben, amikor is Szun Jat-szen meghalt, és a helyébe Csang Kaj-sek lépett. Felszámolta az egységfrontot, kiváltva ezzel a kommunisták ellenállását. Harc harcot követett, több százezer ember meghalt, míg nem az ellenállás végleg megszűnt. Volt azonban egy ellenfél, akivel Csang Kaj-sek nem tudott mit kezdeni: Japán. Az új „ellenfél” szükségessé tette egy ismételt egységfont kialakítását, így léphettek színre a nacionalista kommunisták.

Kínának nem volt más szövetségese a Szovjetunión kívül. A Népszövetség bár elítélte a Japán agressziót, nem szándékozott beavatkozni a „vitába”. Kína helyzetét az sem könnyítette meg, hogy idő közben kitört a polgárháború. A japánok, a kollaboráló csapatokat saját hazájuk ellen fordítva szították tovább a tüzet, mely végül a nacionalisták kapitulációjához vezetett, akik Tajvan szigetére menekültek. 1949. október 1-ján Pekingben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. A Kínai Népköztársaság törvénytelennek nyilvánította a Kuomintang tajvani uralmát, míg a tajvani kormány önmagát tartotta Kína törvényes kormányának, és nem ismerte el a Kínai Kommunista Párt uralmát.

Kína és Tajvan kapcsolata és katonai ereje [1]

Az Egyesült Államok már a kezdetektől Tajpejt támogatta, és nem ismerte el Mao Ce-tung hatalmát a sziget felett. 1971-re kezdett enyhülni a konfliktus, végül pedig 1991-re háborús állapot véget ért. Az USA pedig elismerte az „egy Kína” elvet, egy jelentős különbséggel: nézetük szerint Tajvan Kína része, de nem a kommunista Kínáé, mert a pekingi kormányzat sohasem gyakorolt szuverenitást Tajvan felett. Az „egy Kína” elv lényege, hogy a kínai kormányzat és diplomácia részéről mindenképpen ki kell tartani a „világon csak egy Kína van” felfogás mellett. Tajvan Kína része, Kína szuverenitása és felségterülete nem megosztható, a tajvani kérdés tisztán kínai belügy. Ez a nézet mind a mai napig fenn áll.

Az enyhülés ellenére továbbra is voltak határsértések, és kisebb konfrontálódások  szigetország és az anyaország között, egészen 2008-ig. A Kuomintang elnöki posztját immár Ma Jing-csiu vette át. Neki köszönhetően megindult a közeledés a „két Kína” között. Tajvanon megindult a turista forgalom, egyre sűrűbbek lettek a repülőjáratok a két terület között. Egyre jobban erősödtek a kereskedelmi és gazdasági viszonyok, ami csak tovább mélyült az elnök 2012-s újraválasztásával. 2014. február 1-jén sor került az első hivatalos találkozóra is a két állam vezetői között.

A folyamat nagyon lassan halad előre, de már megindultak a politikai tárgyalások, ezért Kína pozitívan látja a jövőt. Egy biztos, a két fél viszonya, eddig sosem látott erőfeszítések árán, javulni látszik, ami bíztató mind Tajvan, mind Kína szempontjából nézve.

Sárempek Fanni

Források:
http://www.publikon.hu/application/essay/367_1.pdf
http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=corvinak&module_id=4&cid=6&scid=88
http://korkep.sk/cikkek/kulugyek/2014/03/04/lepesrol-lepesre-a-kinai-tajvani-kozeledes
http://www.chinaembassy.hu/hu/ztlm/twwt/t84625.htm

Kép:
[1] https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgl7v07y0DL_U18o_Gfgqzq0M9jZnAAc0t99KNj_fAg-BQi9w0Kuaac6RME7fM_-r0UD1sjIt3lOaEDmlyfYjUAvX41X5xoRJ8PXZdqqUb3_OPBaj-T5tU6CkuDfErdYwR3MLQ-s32nCFiz/s1600/us_postal_service_logo-325.gif