2014. június 11., szerda

Lipcsei Ádám: Lodz Kelet-Ázsia Konferencia 2014

Idén 10. alkalommal rendezték meg június 5-6. között a lengyelországi Lodzban a „Lodz East Asia Meeting” nevű konferenciát, amely idén az európai és kelet-ázsiai együttműködés új lendülete alcímet viselte. A számos országból érkezett előadók főleg gazdasági és politikai jellegű paneleken beszéltek többek között Kína és Kelet-Európa együttműködéséről illetve annak gazdasági és politikai átalakulásáról, más dél-kelet ázsiai országok regionális szerepéről, Japán világpolitikai helyzetéről vagy éppen Észak-Korea bel és külpolitikájáról, illetve a félsziget déli részével való kapcsolatáról az összegyűlteknek. A két napos rendezvény helyszínéül a Lodz Egyetem Nemzetközi és Politikai Tanulmányok Kara szolgált, ahol volt szerencsém nekem is egy panel erejéig belehallgatni az érdekes előadásba.

Konferencián a lengyel szakértők mellett helyet kapott néhány magyar előadó is, illetve a Magyar Külügyi Intézettől Matura Tamás moderálta a „Selyem Út Gazdasági Öv”-ről szóló panelt. Itt meghívott vendégként megjelent a 14 nyelven beszélő és ennél tízszer több országba utazó Jerzy Bayer veterán diplomata, aki az előadás végén kommentálta az előadók monológját, de erről majd később.

A panel központjában a Közép-Kelet-Európa és Kína kapcsolatai álltak. Az első részben Dominik Mierzejewski professzor a rendezvényt szervező intézménytől, a „Selyem Út 2.0”-ról beszélt, Kína Csendes-óceánt a Balti-tengerrel összekötő gazdasági útvonalról. A még idén májusban a kínai kormány által bejelentett nagyszabású project lényege,[1] hogy a történelmi útvonal mintájára egy olyan nemzetközi infrastruktúra-hálózatot hozzanak létre, mellyel Kína erősítheti regionális együttműködését az útba eső országokkal és Európával, „fejlessze az ember közötti barátságot egy szebb jövő érdekében.” Ebben a projectben a Kelet-Európai régió hídfőként („桥头堡”) szolgálna Nyugat-Európa felé. A Xianból induló út többek közt Belső-Ázsián, Iránon, Irakon és Törökországon keresztül Európába és Oroszországba egészen Nyugat-Európáig tartana. Ennek érdekében Kashgarban már különleges gazdasági övezetet is kialakítottak első lépésként. Azonban rengeteg akadálya lehet a megvalósításnak. Többek között az útvonal számos instabil területen fut keresztül, mint Uyguria vagy Irak, illetve az Egyesült Államok közelgő afganisztáni kivonulása is tovább ronthat a biztonsági helyzeten a közel-keleti régióban. Ezentúl számos környezetvédelmi kihívással is szembesülni fog a gazdasági szuperhatalom. A cél eléréséhez számos új bilaterális megegyezés szükséges az arab országokkal, de a NATO-val és az EU-val is tárgyalni kell. A jüan konvertibilitásán is dolgozni kell még.

A konferencia plakátja [3]
Turcsányi Richárd a Masaryk Egyetemről a régiónkban Kína gazdasági és politikai céljait vizsgálta. Szerinte Kínának érdeke, hogy új piacokhoz és hogy technológiai forrásokhoz jusson Közép-Kelet-Európában. Ezt jól tükrözi, hogy főleg az energia és technológiai szektorban fektetnek be. Továbbá vonzza őket az olcsó, ám képzett munkaerő. Külön kiemelte a regionális összehasonlításban a magyar adatokat, így megtudtuk, hogy a magyar államkötvény fogy a legjobban a régióban és hogy a Visegrádi-országok osztozkodnak a kínai FDI aránytalanul nagy részén. A kínai befektetés célja egyértelmű, erősíteni szerepét és stabil politikai kapcsolatokat építésen ki a már EU tagállam keleti országokban és a potenciális tagjelöltek között és támogatja integrációjukat.
Justyna Szczudlik-Tatar a Lengyel Külügyi Intézettől a 16+1-ről beszélt. A 16 a már fentebb is említett közép-kelet-európai országok összessége (a 2004 után az EU-hoz csatlakozott kke-i országok és még nem tagállamok, mint Szerbia, Montenegró vagy Albánia), a +1 meg Kína. A program lényege, hogy egyesével, de egy cél érdekében ápolja kapcsolatait Kína a régió országaival a gazdasági és politikai lehetőségek kihasználása érdekében. A tárgyalás alapját a már említett Uniós érdekszférán túl a volt szocialista múlt és az ebből fakadó mélyebb diplomácia kapcsolatok szolgáltatják. A program része lett az egyéves találkozó az országok vezetőivel, ahol az addigi folyamatokat elemzik és tárgyalják tovább és meghatározzák a teendőket az elkövetkező 1 évre.
Jerzy Bayer nagykövet úr
Ezt a tavalyi bukaresti találkozón fogadták el a 12 bukaresti irányvonal között. Itt még többek közt szerepel a 2014-es év „KKE-Kína befektetési és üzleti kapcsolatok népszerűsítés évének” kinevezése, aminek keretében lehetőség nyíljon ilyen események megszervezésére, mint egy Kína KKE miniszteri találkozó a gazdasági és kereskedelmi együttműködés előremozdítása érdekében, tanácskozás Kínába a makrogazdaságról és befektetési lehetőségek bővítéséről. Szándéknyilatkozat egy KKE-Kína Kereskedelmi Kamara felállításáról a különböző országok kereskedelmi kamaráinak társulásával. Befektetési fórum szervezése Csehországban. Része még a listának a pénzügyi együttműködés elősegítéséről, tudományos, technológia és környezetvédelmi együttműködésről szóló pontok.  A helyi önkormányzatokkal való együttműködés megvalósítása érdekében egy KKE-Kína helyi önkormányzatok asszociációjának felállítása [2]

Az utolsó előadó, Tomasz Jurczyk a „Selyem Út 2.0”ától független, de profilban tökéletesen beleillő Lodz-Chengdu majdnem 10 ezer km-es tehervasút vonalat mutatta be. A vonat 12-14 napon keresztül halad Kazahsztán, Oroszország és Fehéroroszországon át egészen Lengyelországig, ahol az áru szétosztása történik nyugat felé. Az útvonal előnyel, hogy jelenleg ez a leggyorsabb szárazföldi útvonal Kína és Európa között. Az építkezést olyan nagy cégek is támogatták, mint a Dell vagy a Huawei, de persze másoknak is rendelkezésére áll a nagy vonatút. Az útvonal apropóján a Lodz és Chengdu közötti kulturális és oktatási együttműködés is pozitív irányban fog átalakulni, így például lehetőség lesz a városban tanuló hallgatóknak különböző ösztöndíjakat megpályázniuk Szecsuanba.

Videó a projectről itt érhető el.

Az előadás végén Jerzy Bayer nagykövet úr fűzött megjegyzéseket az elhangzottakhoz, amikor is hamar lehűtötte a kedélyeket megjegyzéseivel. Párhuzamot vont a kora újkori gyarmatosítás és Kína Közép-Kelet-Európa politikája között, illetve csökkentette az egész jelentőségét, hogy Kína ezt, mint egy kísérletet használja a még nagyobb szabású, más régiókba irányuló gazdasági expanzió érdekében. Érdekes volt hallgatni a Xi Jinping elnök és Li Keqiang miniszterelnökről szóló elemzését, ahol többek közt megtudtuk, hogy előbbi pozíciója és jelleme sokkal biztosabb, sokkal konfliktuskereső és heves vérmérsékletű, aki nem veti meg az alkoholt és a nagy lakomákat (- amikor Xi Fujian tartományban tevékenykedett, akkor diplomata ebben a konzuli kerületben dolgozott.), és a családja makulátlan maradt a Kulturális Forradalom idején. Utóbbi viszont sokkal nehezebb pozícióból indult, hisz az ő apja is áldozata volt a forradalom idején a retorzióknak. Jelleme is sokkal visszafogottabb és kimértebb. A gondolatmenetet azzal zárta, hogy „amíg Xi Jinping van hatalmon, addig semmi jó nem történhet.”
Beszélgetés Jerzy Bayer nagykövet úrral
Sajnáltam, hogy több előadásra nem volt lehetőségem elmenni, vagy ha igen csak a végére sikerült beülnöm más elfoglaltságok miatt, vagy szimplán azért, mert a kurzus elmaradt. Viszont ami  még szimpatikus volt, egy olyan panel beszorítása menetrendbe, ahol mesterszakos hallgatók is előadhattak. Itt szó volt a kínai demokratikus mozgalmakról, Tajvan és Kína növekvő együttműködéséről, a japán tárgyalás kultúráról és a szecsuan tartomány példáján levezetve a kínai lokális kormányzati rendszer fejlődéséről és nemzetközi együttműködésükről. A színvonalas előadásokat csak alig zavarta a hallgatók tapasztalatlanságából fakadó előadói hiányosságok. A kérdésekre is jól sikerült válaszolniuk. Remek lehetőség volt, hogy ők is megtapasztalják a szakmai élet, ezen momentumait. Aki többet szeretne tudni a részletes programról vagy a konferenciáról az az alábbi linken nézelődhet:


Lipcsei Ádám

Források:
[1] http://news.xinhuanet.com/world/2014-05/08/c_1110604423.htm
[2] http://gov.ro/en/news/the-bucharest-guidelines-for-cooperation-between-china-and-central-and-eastern-european-countries

Kép:
[3] http://www.leam.uni.lodz.pl/wp-content/themes/responsive/images/featured-image.png

2014. április 17., csütörtök

Kína és Tajvan: Harc a békéért

Új cikksorozatunkban szeretnénk olvasóinknak kisebb betekintést nyújtani a kínai kül- és belpolitika útvesztőibe azáltal, hogy a Kínával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket rövidebb cikkekben boncolgatjuk. Ehhez várjuk az Önök ötleteit is, így együtt nyerhetünk egyre nagyobb rálátást erre a fantasztikus országra. A cikksorozat első része Kína és Tajvan viszonyát igyekszik bemutatni.

Amikor a 20. század elején a kínai császárság intézménye megszűnt, Kína egysége megtört. A központ és a tartományok fokozatosan távolodtak el egymástól. Egyerős központi kormányzat hiányának következtében a katonai magánhadserege jelentették a legjelentősebb hatalmi erőt az országban. Ennek következtében Szun Jat-szen lemondott elnöki posztjáról Jüan Si-kaj javára, aki egy nálánál jóval nagyobb, és erősebb hadsereggel rendelkezett. 1912 augusztusára létrejött a Kuomingtan, és a kétkamarás parlament, a valóságban azonban a hatalom még mindig Jüan Si-kaj kezében volt, aki nem sokkal mindezek után kísérletet tett önmaga császárrá koronáztatására. 1916-ban az elnök meghalt, a tartományok pedig ismételten eltávolodtak a központtól, teret adva a hadurak kormányzásának.

Az első kommunista erők megjelenése Szun Jat-szen nevéhez fűződik, aki igyekezett egy erősen központosított, Szovjetunióhoz hasonló egységes pártot kialakítani Kínában, felülkerekedve ezzel saját kudarcán. Sikerült egyesítenie a Kínai Kommunista Pártot és a Kuomingtant, így a két fél között megszűnt a versengés. A kiépítettségben „törésvonalak” keletkeztek 1925-ben, amikor is Szun Jat-szen meghalt, és a helyébe Csang Kaj-sek lépett. Felszámolta az egységfrontot, kiváltva ezzel a kommunisták ellenállását. Harc harcot követett, több százezer ember meghalt, míg nem az ellenállás végleg megszűnt. Volt azonban egy ellenfél, akivel Csang Kaj-sek nem tudott mit kezdeni: Japán. Az új „ellenfél” szükségessé tette egy ismételt egységfont kialakítását, így léphettek színre a nacionalista kommunisták.

Kínának nem volt más szövetségese a Szovjetunión kívül. A Népszövetség bár elítélte a Japán agressziót, nem szándékozott beavatkozni a „vitába”. Kína helyzetét az sem könnyítette meg, hogy idő közben kitört a polgárháború. A japánok, a kollaboráló csapatokat saját hazájuk ellen fordítva szították tovább a tüzet, mely végül a nacionalisták kapitulációjához vezetett, akik Tajvan szigetére menekültek. 1949. október 1-ján Pekingben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. A Kínai Népköztársaság törvénytelennek nyilvánította a Kuomintang tajvani uralmát, míg a tajvani kormány önmagát tartotta Kína törvényes kormányának, és nem ismerte el a Kínai Kommunista Párt uralmát.
Kína és Tajvan kapcsolata és katonai ereje [1]
Az Egyesült Államok már a kezdetektől Tajpejt támogatta, és nem ismerte el Mao Ce-tung hatalmát a sziget felett. 1971-re kezdett enyhülni a konfliktus, végül pedig 1991-re háborús állapot véget ért. Az USA pedig elismerte az „egy Kína” elvet, egy jelentős különbséggel: nézetük szerint Tajvan Kína része, de nem a kommunista Kínáé, mert a pekingi kormányzat sohasem gyakorolt szuverenitást Tajvan felett. Az „egy Kína” elv lényege, hogy a kínai kormányzat és diplomácia részéről mindenképpen ki kell tartani a „világon csak egy Kína van” felfogás mellett. Tajvan Kína része, Kína szuverenitása és felségterülete nem megosztható, a tajvani kérdés tisztán kínai belügy. Ez a nézet mind a mai napig fenn áll.

Az enyhülés ellenére továbbra is voltak határsértések, és kisebb konfrontálódások  szigetország és az anyaország között, egészen 2008-ig. A Kuomintang elnöki posztját immár Ma Jing-csiu vette át. Neki köszönhetően megindult a közeledés a „két Kína” között. Tajvanon megindult a turista forgalom, egyre sűrűbbek lettek a repülőjáratok a két terület között. Egyre jobban erősödtek a kereskedelmi és gazdasági viszonyok, ami csak tovább mélyült az elnök 2012-s újraválasztásával. 2014. február 1-jén sor került az első hivatalos találkozóra is a két állam vezetői között.

A folyamat nagyon lassan halad előre, de már megindultak a politikai tárgyalások, ezért Kína pozitívan látja a jövőt. Egy biztos, a két fél viszonya, eddig sosem látott erőfeszítések árán, javulni látszik, ami bíztató mind Tajvan, mind Kína szempontjából nézve.

Sárempek Fanni

Források:
http://www.publikon.hu/application/essay/367_1.pdf
http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=corvinak&module_id=4&cid=6&scid=88
http://korkep.sk/cikkek/kulugyek/2014/03/04/lepesrol-lepesre-a-kinai-tajvani-kozeledes
http://www.chinaembassy.hu/hu/ztlm/twwt/t84625.htm

Kép:
[1] https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgl7v07y0DL_U18o_Gfgqzq0M9jZnAAc0t99KNj_fAg-BQi9w0Kuaac6RME7fM_-r0UD1sjIt3lOaEDmlyfYjUAvX41X5xoRJ8PXZdqqUb3_OPBaj-T5tU6CkuDfErdYwR3MLQ-s32nCFiz/s1600/us_postal_service_logo-325.gif

2014. március 31., hétfő

Michelle Obama Kínába látogatott

Az amerikai first lady Peng Li-jüannak, Hszi Csin-ping kínai elnök feleségének meghívása kapcsán utazott a kelet-ázsiai országba. Az egy hetes diplomáciai útja során a két ország közötti kapcsolatot kívánta javítani.

Történelminek nevezi a kínai sajtó a látogatást, hiszen Michelle Obama az első first lady, aki az amerikai elnök nélkül látogatott el Kínába. Férje helyett édesanyja, Marian Robinson és két lánya, Malia és Sasha kísérte el. Látogatásával a fiatalok oktatásának fontosságát és erejét akarta hangsúlyozni, továbbá az információ- és a szólásszabadság fontosságát. A kulturális együttműködés mellett, a két ország közti cserediákprogram fejlesztésén is dolgozik.
Peng Li-jüan és Michelle Obama [1]
Egy hetes programja során távol kívánta tartani magát a politikától, így hivatalos programján szerepelt a Tiltott város meglátogatása a kínai first ladyvel. Múlt hét folyamán megtekintette a a Nagy Fala egy részét és felkereste az agyaghadseregéről híres Hsziant, valamint az óriáspandák "hazáját", Szecsuan tartományt is. Továbbá Mrs. Obama megtapasztalhatta a kaligrafikus kínai írás nehézségeit is, majd kínai diákokkal rövid ping-pong mérkőzést játszott. A hivatalos programján kívül, találkozott a kínai államfővel, Hszi Csin-pinggel is. A beszélgetésük során Michelle Obama hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kulturális és oktatási kapcsolatok erősítéséért utazott Kínába.

Barack Obama és Hszi Csin-ping  nemzetközi csúcstalálkozón vesz részt, ahol a vezető téma az ukrajnai válság, Észak-Korea nukleáris programja és a klímaváltozás kérdésköre. Hágában több mint ötven ország képviselője vitatja meg a nukleáris biztonság problémakörét.

Ertvein Brigitta

Források:
http://www.atv.hu/kulfold/20140322-michelle-obama-burkoltan-uzent-kinanak
http://hvg.hu/vilag/20140321_Ferje_helyett_anyjat_es_lanyait_vitte_el
http://www.washingtonpost.com/blogs/the-fix/wp/2014/03/27/just-how-popular-was-michelle-obamas-visit-to-china/
http://www.nytimes.com/2014/03/26/world/asia/michelle-obama-mixes-some-politics-into-china-trip.html
http://edition.cnn.com/2014/03/20/politics/michelle-obama-china/
http://hu.euronews.com/2014/03/21/kulturalis-misszio-michelle-obamat-fogadta-a-kinai-elnok-is/

Kép:
[1] http://pekingikacsa.blog.hu/2014/03/21/pekingben_az_amerikai_first_lady

2014. március 26., szerda

A Dalai Láma látogatása a Fehér Házban

2014. február 21-én a reggeli órákban találkozott a jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama és Őszentsége a Dalai Láma. A majdnem egy órán át tartó megbeszélést a Fehér Ház Térképtermében   tartották, ahol a sajtó nem jelenhetett meg. [1] 

Az utólagos beszámolók szerint többek között szó esett a felekezetek közötti kommunikáció fejlesztéséről és az emberi értékek védelméről, hogy milyen vezetői képességek szükségeltetnek a 21. században, és hogy hogyan lehet erkölcsös vezetői generációt kinevelni a jövő számára és Tibet gazdag kultúrájának megőrzéséről is szó esett. 

A Dalai Láma és Barack Obama amerikai elnök [7]
Őszentsége nem most találkozik először Obamával, ilyen találkozóra már sor került 2010-ben és 2011-ben is. [2]  A 78 éves vallási vezetőt eddigi hosszú pályafutása alatt már Jimmy Carter, Bill Clinton az idősebb és a fiatalabb George Bush is vendégeként üdvözölhette. [3] Az ifjabb George Bush-t emberként kifejezetten kedveli is a Dalai Láma. [4] 

Tibet sajátos helyzete miatt a Kínai Népköztársaságban a kínai kormány nemtetszését fejezte ki a két vezető találkozójával kapcsolatban. Zhang Yesui, a külügyminisztérium második embere a sikeres találkozó után kijelentette, hogy Tibet Kína belügye, amibe az USA így erőszakosan beleavatkozik. Tudvalevő, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem támogatja Tibet függetlenségét, de mégis fogadja annak vezetőjét- érvel Kína, majd folytatja: A kínai-amerikai együttműködés és jó kapcsolat alapja, hogy egymás érdekeit, és kívánalmait figyelembe veszik. Ez a lépés pedig pont ez ellen szól, ugyanis Kína a Lámát a tibeti szecesszionisták vezetőjeként tartja számon. [5] A külügyminisztérium kijelentette, hogy egy megvalósult találkozó esetén az Egyesült Államoknak konkrét lépéseket kell tenniük a két ország kapcsolatának újbóli rendbe hozásáért, de hogy ez alatt mit értenek, nem részletezték. A találkozóra Kína rosszallása ellenére is sor került. 

Mit is kell tudni röviden a Kína-Tibet viszonyról? 

A Dalai Láma jelenleg száműzetésben él Dharamszalában, Indiában. 1959-ben kellett elhagynia hazáját. A hidegháború alatt, az ötvenes években kezdődött meg Tibet Kína általi megszállása. Több tízezer katona vonult be -az egyébként vitatott területi kiterjedésű- Tibetbe, néhány éves harcok után a Lámának menekülnie kellett a politikailag elnyomott és katonailag megszállt országából, amely Tibeti Autonóm Tartományként Kína része lett, a mai napig vitatott keretek között. A Tibeti Központi Adminisztráció, avagy emigráns kormány, az egyetlen hatóság, amely továbbra is fenntartja Tibet önállóságának elvét. [6] 

Az elmúlt években több lázadás is történt a kínaiak ellen (szerzetesek felgyújtották magukat, kínai kereskedőkre támadtak, boltjaikat kifosztották), amelynek a Tibeti Központi Adminisztráció szerint 100-150 halálos áldozata volt, ám Kína minden ellenállást elfojtott. 

Az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata Tibettel eleinte a hidegháború alatt – részint a koreai háború területi közelsége miatt – támogató jellegű volt. Azonban az 1970-es évek elején az amerikai-kínai viszony javulni kezdett, miután Richard Nixon amerikai elnök találkozott Mao Zedong-gal a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökével. A javuló viszony miatt, ezután Tibet támogatása is alábbhagyott. 
Mao Zedong és Richard Nixon 
A Nobel-békedíjas Dalai Láma nem tartja magát a tibeti függetlenség élharcosának, csak szeretne minél szélesebb körű autonómiát kivívni hazájának. Kína viszont pont az ellenkezőjében hisz, ezért a már említett külügyminisztériumi nyilatkozatban arról is szó esett, hogy a Népköztársaság nem csak az USA-nak, de egyik államnak sem javasolja a Dalai Lámával való diplomáciai kapcsolatfelvételt. A Dalai Láma mindezek ellenére kifejezte abbeli reményeit, hogy amerikai támogatással javulhat a kapcsolata Kínával.  

Boncz Bettina
Források:
[1] http://www.bbc.com/news/world-asia-china-26271596
[2] http://tibet.net/2014/02/22/his-holiness-the-dalai-lama-meets-with-president-barack-obama/
[3]http://www.dalailama.com/biography
[4] http://www.politico.com/blogs/click/2012/04/dalai-lama-i-love-george-w-bush-121581.html
[5]http://news.xinhuanet.com/english/china/2014-02/22/c_133134386.htm
[6]http://tibet.net/

Képek:
[7] http://news.bbcimg.co.uk/media/images/73104000/jpg/_73104773_008775016-1.jpg
[8] http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/cb/Nixon_Mao_1972-02-29.png

2014. március 7., péntek

Terrortámadás Kunmingban – A kínai 9/11

Március 1-jén a Dél-nyugat Kínában fekvő, Yunnan tartománybeli Kunmingban kegyetlen mészárlásra került sor, mely megrázta Kína egész lakosságát és a nemzetközi médiát is. A civil lakosság ellen irányuló támadás 29 halottat és több mint 140 sérültet hagyott maga után. A sérülteket Kunming 11 kórházában látják el jelenleg is. A kínai sajtó, a támadás súlyának kifejezésére, az eseményt „kínai 9/11”-ként emlegeti. 

Vélhetően egy 8 fős, férfiakból és nőkből álló szeparatista csoport támadta meg az utasokat és a várakozókat a kunmingi vasútállomáson. A támadók hosszú késeket rántottak elő, majd hatalmas vérontást rendezve, könyörtelenül leszúrták, megkéselték  az ott lévő embereket. A helyszínre érkező rendőri alakulatok kezdetben könnygázzal próbálták megfékezni az elkövetőket, de mivel ez hatástalannak bizonyult velük szemben, így be kellett vetniük fegyveres erőiket. A rendőrség még a helyszínen megölt négy elkövetőt, egyet pedig sérülten elfogtak és kórházba szállítottak.

A sérült áldozatokat ápoló egyik orvos állítása szerint, a terroristák jól képzettek voltak, hiszen a vágások túlnyomó része pontosan belsőszerveket célzott meg.  További információról azonban nem számolhatott be, ugyanis a sérültek szobái elé és az orvosok mellé rendőröket állítottak, akik azt felügyelték, hogy senki se szivárogtasson ki információt a sérültekről, így az állapotukról és a számukról sem. A családok számára annyit mondhattak, hogy az érintette kártérítésben részesülhetnek a kormánytól. [1]

A kunmingi vasútállomás a támadás után [5]
A történtek nagyon megrázták a túlélőket. Yang Haifei, az események egyik sérültje szerint, miközben ő éppen jegyet vásárolt a pénztárnál egy csapat feketébe öltözött ember vette be az állomást és késsel támadtak a várakozókra. Tekintet nélkül korra és nemre, a már földön sérülten fekvő embereket is addig szúrták, míg halálos döfést nem mértek rájuk. Elmondása szerint döféseik fő célpontja a fej, a nyak és a váll volt.

Qiao Yunao, egy 16 éves diák éppen várt a vonatra, amikor az emberek hirtelen sikoltozva elkezdtek szaladni, majd csak annyit látott, hogy egy férfi elvágja egy másik nyakát, ömlött a vér, majd összeesett. A fiatal lány annyira megijedt, hogy egy gyorsétterembe szaladt, többen követték őt menedék reményében. A lány látott két férfit a támadók közül, akik gyümölcsvágó késsel hadonászva szaladtak az emberek után, és aki csak az útjukba került lemészárolták. A történtek után a lakosok rettegnek utcára menni sötétedés után [2]

A hatóságok jelenleg is fokozott megfigyelés alatt tartják a területet. A rendőrség ellenőrzőpontokat állított fel a városból kivezető utakon, hogy meggátolják gyanúsítottak kijutását. A történtekért az Uighur nemzetiségi csoporthoz tartozó szeparatistákat okolják, akiknek az Észak-nyugat Kínában fekvő Xinjiang ad otthont.

Március 3-án este a kínai nemzeti hírügynökség, a Xinhua bejelentette, hogy a három további gyanúsítottat elfogták. Fény derült arra is, hogy a 8 fős terroristacsoport vezetője Abdurehim Kurban okolható a támadásért. Mondhatjuk, hogy az ügy lezártnak tekinthető? Bizonyos tekintetben korántsem, hiszen a lakosok emlékeibe örök időkre beleégett az elmúlt egy hét borzalma. [3]

A helyiek megemlékezése az áldozatokról [6]
Vasárnap este, 24 órával a történtek után a lakosok, hogy kifejezésre juttassák együttérzésüket összegyűltek és együtt virrasztottak a vasútállomásnál. Gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére, szív alakot formázva belőlük a terrortámadás dátumával. A tömegből egy férfi azt mondta a barátainak, hogy: „ Ha két órával korábban jövök ki az állomásra, én is az áldozatok között lennék..” - Tehát csak szerencse kérdése? Jókor jó helyen, vagy épp rosszkor rossz helyen? Bár távol történtek tőlünk ezen események, de a mindennapi hírekből értesülhetünk róla, hogy lázong az egész világ. Ennek ellenére, míg az ember személyesen érintett nem lesz, nehéz belegondolni, hogy mindez bárhol és bármikor megtörténhet. [4]

Varga Ramóna

Források:
[1] http://www.theguardian.com/world/2014/mar/02/kunming-knife-attack-muslim-separatists-xinjiang-china
[2] http://www.cbc.ca/news/world/kunming-train-station-attack-leaves-dozens-dead-1.2556302
[3] http://time.com/11432/china-kunming-terror-attack-uighurs/
[4] http://www.theguardian.com/world/2014/mar/02/kunming-knife-attack-muslim-separatists-xinjiang-china

Képek:
[5] http://www.theworldofchinese.com/wp-content/uploads/2014/03/kunming-master.jpg
[6] http://pbs.twimg.com/media/Bhy3SVuIEAAh8W2.jpg:medium

2014. február 27., csütörtök

A magyar delegáció megállapodásai Kínában

2014. február 11-13. között Orbán Viktor hivatalos látogatást tett Kínában, ahol a legfelsőbb vezetőkkel folytatott tárgyalásokat. Útja során Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár, Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Matolcsy György a MNB elnöke is elkísérte és elősegítette több megállapodás létrejöttét.

A látogatás célja és menete
Orbán Viktor egyértelműen kifejezte, hogy pekingi látogatásának legfőbb célja a kínai-magyar kapcsolatok erősítése. Beszédében azt is elmondta, hogy Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, akivel érdemes üzletet kötni. A kínai miniszterelnök, Li Keqiang hívta fel a figyelmet arra, hogy idén van a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel 65. évfordulója és úgy fogalmazott, „régi barátok vagyunk”. Bizakodását fejezte ki a mostani látogatással kapcsolatban, melytől a két ország közötti együttműködés erősödését várja. 
Orbán Viktor és Xi Jinping [1]
A magyar kormányfőt  Xi Jinping, a Kínai Népköztársaság elnöke és Zhang Dejiang parlamenti elnök is fogadta. A kormányfő előadást tartott a kínai társadalomtudományi akadémián és a magyar kulturális intézet évadnyitóján is részt vett. Amikor a Magyar Kulturális Intézet évadnyitó ünnepségén vett részt, Cai Wu kulturális miniszter kifejezte, hogy mindig is fontosnak tartották a magyar kulturális kapcsolatok fejlesztését.  Xi Jinping kínai elnök hangsúlyozta: Kína kész Magyarországgal közösen az együttműködés erősítésére. Zhang Dejiang a kínai Országos Népi Gyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy erősödni fog a két ország parlamentjei közötti együttműködés.

Ezzel párhuzamosan ülésezett szintén Pekingben a kínai-magyar gazdasági vegyes bizottság is. Zhong Shan, kereskedelmi miniszter-helyettes és Szijjártó Péter kormánybiztos az országok közötti kereskedelmi kapcsolat élénkítéséről tárgyalt.

A magyar kormány további képviselői pedig a kínai szakmai és pénzügyi befektetők figyelmét kívánták felhívni a hazai innovációs és befektetési projektekre, többek között az agrárium, informatika, biotechnológia, megújuló energiaforrások és a turisztika területén. Egyértelműen tehát Kína legfelsőbb vezetése egyetért abban, hogy fontos országaink között a kapcsolat erősítése és mindannyian bizakodóak a jövőre nézve.

Eredmények
A három napos kint lét során több megállapodás is született. Pontosabban 19 üzleti megállapodás azon a gazdasági fórumon, melyet a látogatás kapcsán rendeztek. Ezekről bővebben Szijjártó Péter nyilatkozott az M1 Ma reggel című műsorában február 17-én, hétfőn.
Li Keqiang és Orbán Viktor egy díszszemlén [2]
Az exportengedélyek terén is sikeres szerződésekről beszélhetünk. A politikus ezt különösen kedvezőnek ítélte meg a magyar élelmiszeripar számára. Kína kiadta az engedélyeket a sertés, a liba, a kacsa és a nyúlhús exportjára, ami által tovább bővül a magyar termékek exportálása a keleti országba. A kormánybiztos elmondása szerint a magyar termékeket a garantált GMO (genetikailag módosított élelmiszerek) mentesség teszi olyan keresetté Kínában. Továbbá, a magyar kabinet nevében egy stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kínai Wanhuával, a BorsodChem tulajdonosával. A Huawei is tovább növelné magyarországi jelenlétét azáltal, hogy egy innovációs központot létesítene országunkban. A vegyes bizottság két napos gazdasági ülésén többek között szóba került még egy közvetlen légi járat újra indítása országaink között és a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása is.

Mindeközben Orbán Viktor a Bank of China elnökével tárgyalt és megállapodást kötött. A bankcsoport regionális központját Magyarországon hozza létre és a térségben aktivitást mutató kínai cégek pénzügyi kiszolgálása érdekében egy fiókhálózatot is szeretne kiépíteni.

Horváth Viktória, a turizmusért felelős helyettes államtitkár és Shao Qiwei írták alá ünnepélyes keretek között azt a megállapodást, mely rögzíti, hogy Magyarország ad otthont annak a koordinációs központnak, melynek célja, hogy a kínai és a közép- és kelet-európai országok turisztikai hivatalait és szolgáltatóit összefogja. 

Ezek mellett még fontos megemlíteni, hogy Balogh Zoltán együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a hagyományos kínai orvoslással kapcsolatban és az exportbiztosításról az Eximbank vezérigazgató-helyettese kötött megállapodást.

Hogyan tovább?
Összességében elmondható, hogy a látogatás és a tárgyalások meghozták a várt eredményeket és a delegáció február 13-án visszatért hazánkba. Az elméleti részén túl most már csak a megvalósítással, a gyakorlati problémákkal kell foglalkoznia a magyar vezetésnek. A kapcsolatok további elmélyítéséről szóló közös nyilatkozatot adtak ki még az ott tartózkodás során, mely lényegében rögzíti, hogy a kapcsolatfelvétel óta eltelt több mint, 60 éve országaink között a barátság fejlődött és jelentős eredményeket ért el. A nyilatkozat kitért még a látogatás során született megállapodásokra és üzleti szerződésekre.

A megvalósítások folyamatáról még nincs sok információnk, ámbár jelentős projektekre számíthat a magyar gazdaság. Li Keqiang elfogadta Orbán Viktor meghívását hazánkban, bár időpontokról még nem tudni, várhatóan a kínai miniszterelnök látogatására már több részletet megtudhatunk arról, hogy a projektek elérték-e a várt eredményeket, megvalósításuk mennyire sikeresen illetve eredményesen zajlik. 

Sipos Réka

Források:
http://www.kinaon.com/kina-hirek/orban-viktor-megerkezett-pekingbe-ulesezett-a-kinai-magyar-gazdasagi-vegyesbizottsag
http://www.kinaon.com/kina-hirek/li-ko-csiang-hszi-csin-ping-es-csang-to-csiang-is-fogadta-kinaban-orban-viktor-miniszterelnokot
http://www.kinaon.com/kina-hirek/kina-es-magyarorszag-is-szeretne-a-ketoldalu-egyuttmukodes-elmelyiteset
http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/szijjarto-peter-tobb-megallapodast-is-alairt-pekingben
http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/19-uzleti-megallapodast-irtak-ala-kinaban
http://mno.hu/kulfold/elfogadta-orban-meghivasat-a-kinai-kormanyfo-1210767
http://www.mediaklikk.hu/mediatar/: Ma reggel, 2014. 02. 17.

Képek:
[1] http://csepel.info/wp-content/uploads/D_MTI20140213004-1024x599.jpg
[2] http://www.kinaon.com/images/2014/02/14/3392_kinai-miniszterelnokkel-facebook2-lapozos_20140214192347_46.jpg

2014. január 20., hétfő

Az EU-Kína kapcsolatok története

Az Európai Unió és Kína kapcsolata mind az európai entitás, mind a dinamikusan törekvő ázsiai óriás világgazdasági szerepe miatt egyre fontosabb a jelenleg lezajló világpolitikai sakkjátszma szemszögéből. Kína jelenleg legjelentősebb kereskedelmi partnere az EU, az EU számára pedig az Egyesült Államok után Kína a második legjelentősebb együttműködő partner. Írásom középpontjában e kétoldalú kapcsolat története áll. Az Unió hivatalos diplomáciai kapcsolatfelvétele az ázsiai országgal 1975-ben történt, innentől fogva beszélhetünk a kétoldalú kapcsolat intézményesítéséről, melynek három szakaszát különböztetjük meg. Az első szakaszt az 1975-89-es periódusban helyezhetjük el. A Deng Xiao Ping által meghirdetett ,,reform és nyitás” politikája után Kína számára fontosak voltak nemzetközi és gazdasági kapcsolatok, melyek elmélyítésének célja az ország modernizációjára való törekvés. Az akkori európai szemlélet szerint pedig Kína az akkor még fennálló Szovjetunióval szemben hasznos szövetségest és kiaknázatlan piacot jelentett. A gazdasági együttműködés kezdete is erre az időintervallumra tehető: a két partner 1985-ben írta alá a Kereskedelmi és Együttműködési Egyezményt. A kétoldalú kapcsolat második szakasza az 1989-98-as időszakra tehető. A Tiananmen téri események miatt a kapcsolat hűvössé vált, az EU sok szankcióval sújtotta Kínát. Ezek a szankciók közül azonban 1992-re már csak egy marad hatályban: a fegyverembargó, mely még ma is érvényes. Ebben az időszakban a Szovjetunió széthullása után átmenetileg csökken Kína jelentősége. 1995-ben az akkori kínai elnök, Jiang Ze Min 4 alapelvet fogalmazott meg a Kína-EU kapcsolatokról, melyeknek lényege a stabil, barátságos és hosszú távú együttműködés, kölcsönös tisztelet, valamint a közös jólét elérése.
Az egyre szorosabb kapcsolat fontos motívumává vált a két zászló hasonlósága
A harmadik időszak kezdetét 1998-ra datáljuk, amikor az EU új stratégiai dokumentumot adott ki ,,Átfogó partneri viszony kiépítése Kínával” néven, amelyben elkötelezi magát a széleskörű partneri viszony mellett. E dokumentum szerint a Kínával való kapcsolatot a Japánnal, az Amerikai Egyesült Államokkal valamint az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok szintjére kell emelni. Az irat kiadása után évente megrendezésre került az EU-Kína csúcs, melynek első helyszíne London volt. Kivételt képez a 2008-as elmaradt csúcstalálkozó, melynek oka az volt, hogy az akkori EU elnöki posztot betöltő Franciaország elnöke, Nicolas Sarközy francia elnök fogadta az európai körútján tartózkodó Dalai Lámát. Az Európai Unió és Kína között fennálló kapcsolatnak vannak bizonyos sarokpontjai. Ilyen pont többek között az, hogy az Unió a mai napig nem ismeri el Kína piacgazdasági státuszát, a következő okokra hivatkozva: a központi kormányzat ereje túl erős a gazdaságban, nem megfelelők a számviteli szabályok, a csődtörvény, és a pénzpiaci reformok. Továbbá ha az EU elismerné a piacgazdasági státuszt, azzal megfosztaná magát az import korlátozások eszközeitől. További fontos ügyek még az emberi jogok, valamint a környezetszennyezés kérdései. Kína általában 3 taktikai elemet alkalmaz az EU-val való egyeztetések során. Legfontosabbként megemlítendő, hogy az ázsiai ország kihasználja az EU gazdasági rendszerének minden előnyét, saját gazdaságát viszont kemény ellenőrzés alatt tartja. Továbbá, az EU részéről nyomást úgy vezeti le, formális párbeszédbe bocsátkozik az EU által fontosnak tartott kérdésekben, az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat azonban elhúzza, anélkül, hogy azok valamilyen eredményre vezetnének. Végül pedig differenciáló politikája segítségével kihasználja az EU tagállamok közötti megosztottságot.
Balázs Dániel
Források:
http://www.consultationmagazin.hu/index.php?menu=cikk&id=803
http://www.corvinusembassy.com/ep/?page=2&article=2&show=94
Vámos Péter: Az Európai Unió és Kína kapcsolatai. Külügyi szemle, 2009/02

Kép:
http://puertaachina.com/wordpress/wp-content/uploads/2013/01/chinaeurope.jpg